My Instagram

47. Koffein

Felvillanyozottan

Tíz amerikaiból kilenc szed idegtápszer jellegű (a szellemi tevékenységet, idegműködést serkentő) gyógyszereket. És a vádlott?
A nap mint nap, rendszeresen fogyasztott, jelentős összegért vásárolt koffein, amely a központi idegrendszert élénkíti, álmatlanságot idézve elő.


Mindannyian sok olyan embert ismerünk, akik naponta elfogyasztanak legalább egy csészényi kávét vagy teát, vagy bevesznek egy különösen erős fájdalomcsillapítót, netán megisznak egy-két kólát. A koffeinmentes üdítőitalokat főként a gyermekek esetében kellene előnyben részesíteni, és olyan felnőtteknél, akiknek koffein befolyásolta egészségügyi problémáik vannak.

De néha szükségünk van arra, hogy azonnal feldobódjunk!
Ugye a koffein nem alakít ki drogfüggőséget?


Egy függőséget kialakító anyag észlelhető és mérhető fizikai és lelki (szellemi) hatásokat produkál, amikor
elvonják. Ebben az értelemben véve még egy kis adag koffein is, ha például túlórák idején rendszeresen szedik, bizonyos mértékű függőséget vált ki.
  Önmagunk ellenőrzésének jól bevált módja, ha néhány napra abbahagyjuk a kávéfogyasztást. A leghétköznapibb fizikai elvonási tünet a fejfájás, az enyhétől az igen komoly mértékűig. Néha migrénes tüneteket is kivált. Más fizikális megnyilvánulások is előfordulnak: kimerültségérzés, étvágytalanság, émelygés, hányás. A tünetek öt napig is tarthatnak.
  A lelki elvonás ennél is nehezebb lehet. Még depresszió is előfordulhat. Az emberek hozzászoknak, hogy bármikor “szíverősítő” után nyúlhatnak. Ez a késztetés a cigaretta utáni vágyódáshoz hasonlítható – szinte lehetetlen ellenállni neki.


A koffein károsítja a szervezetet?

  Igen, sokféle negatív hatást gyakorol szervezetünkre:
    • A legnyilvánvalóbb megjelenési forma a felajzott, remegéssel, idegességgel, szorongással és alvási problémákkal megterhelt idegrendszer. Ezeket az átmeneti tüneteket előbb-utóbb követi a krónikus kimerültség, energiahiány és tartós álmatlanság.
    • A koffeinezett italok gyomorirritációt is előidézhetnek. Ezért a hatásért elsősorban az adalékanyagok felelősek, maga a koffein pedig a véredényekre gyakorol összehúzó hatást, így az emésztést is akadályozhatja. Nagy koffeinadagok hányást is kiválthatnak.
    • A koffeintartalmú italok arra is késztetik a gyomrot, hogy többletsavat válasszon ki, s ezzel visszahatást idézzen elő. Ez súlyosbíthatja a fekélyeket és a többi gyomorproblémát.
    • A koffeinről megállapították, hogy gátolja a kalcium és a vas felszívódását. Az egyre terjedő osteoporosis és vérszegénység miatt erre is oda kellene figyelni.
    • A koffein megemeli a vércukorszintet, amely az értelemre élénkítő hatást gyakorol, egyre több energiát termel. Ez kívánatosnak látszik, de a megnövekedett vércukorszint inzulinválaszt vált ki, ami nem csupán megtöri a felfelé ívelő hullámot, hanem visszaesést idéz elő. Ez a visszaesés jojó-tünetegyüttest produkál: újabb és újabb koffeintartalmú ital után nyúlunk.
    • A koffein ingerli a veséket, fokozott vizeletkiválasztást idéz elő. Néhány tanulmány a koffeinfogyasztással hozza összefüggésbe a vizeletkiválasztó rendszer rákos megbetegedéseit. A koffeinről kimutatták, hogy asztmatikus rohamokat idéz elő, és felfokozza az allergiákat.

Létezik egészséges alternatíva is a koffein kiváltotta feldobódottsághoz képest?

  Amikor reggel felkelünk, a meleg zuhanyt hideg vizes tus kövesse, és fürgén, tempósan törülközzünk meg.
  Munkahelyünkön olykor álljunk fel, nyújtózzunk ki, vegyünk néhány mély lélegzetet, körülbelül óránként. A szünetekben vagy ebédidőben tegyünk egy sietős sétát. Igyunk egy-egy csésze hideg vagy langyos vizet naponta néhányszor. Dörzsöljük meg egy munkatársunk hátát, kérjük meg a viszontszívességre. Menjünk az ablakhoz, és lazítsuk el szemünket azáltal, hogy a távoli tájat nézzük. Tegyük rendbe a munkaterületünket.
  Mindezektől jobban érezzük majd magunkat. Keressünk további kreatív utakat, hogy visszahatás nélkül élénküljünk fel.

Válsághelyzetben egy kis koffein igazán jól jönne!

  Alkalmi, kis koffeinadagok aligha számítanak. Az a baj, hogy többségünk nem ismeri fel idejében, mennyi az elég, és mikor kell abbahagyni.