My Instagram

Sütőtök

Ha jön a hideg idő, és lassan minden friss gyümölcsből és zöldségből kifogyunk, akkor kezdetét veszi a sütőtökszezon. Ilyenkor az otthonokat átjárja a konyha melege, és a „békebeli tökszag". Magja is közkedvelt csemege, elsősorban pirított és sózott formában.

A sütőtök a tengerentúlról származik, feltehetően Mexikóból. Az amerikai indián törzsek már jóval az európai hajósok megérkezése előtt ismerték és rendszeresen fogyasztották. Ekkor még nem volt elterjedt a kukorica, így a hosszú téli hónapokat a sütőtök segítségével húzták ki. Kolumbusz ugyan hozott magával sütőtök magot is, amikor visszatért, de a belőle termelt tököt a disznókkal etették meg, mivel nem tudták pontosan, mit kezdjenek a furcsa növénnyel. Később aztán az európaiak is rájöttek, hogy kár a malacokkal feletetni ezt az értékes termést.

A sütőtökhöz számos hagyomány is kapcsolódik. Az Egyesült Államokban a hálaadás napi menüből nem hiányozhat a sült tök. Szintén a tengerentúlon van nagy hagyománya az ún. Halloween ünnepnek, ami eredetileg egy Kr. e. 9. századból eredő kelta pogány ceremónia volt. Október 31-én egy kelta istenséget a „Nap és a Halott lelkek urát" ünnepelték, amely napon egyben a kelta újév is volt. Úgy gondolták, hogy ezen a napon a legvékonyabb az élőket a halottaktól elválasztó függöny.

Ezen a napon állatokat is áldoztak. Később a kereszténység nem éppen világos periódusában pontosan erre az időszakra jelölték ki a Mindenszenteket, azaz a Halottak napját Kr. u. 835-ben. Az emberek angyaloknak és ördögöknek öltöztek. A mai Halloween a korábbi ünnepek keverékét mutatja, és főleg mulatsággá nőtte ki magát, amihez szorosan hozzátartoznak a lehetőleg rémisztő formájúra kivájt sütőtökök is. Ennek oka, hogy egy ír mese szerint, egyszer Fösvény Jack meghívta egy italra az Ördögöt, de nevéhez híven nem akart fizetni, ezért rávette, hogy változzon pénzzé, amivel majd kiegyenlíti a számlát. Az Ördög ezt meg is tette, de Fösvény Jack zsebre vágta, és egy ezüst kereszt mellett tartotta, ami megakadályozta, hogy visszanyelje eredeti alakját. Ezzel aztán rávette az Ördögöt, hogy egy évig hagyja őt békén, és halála után ne vigye el a pokolba. Egy év múlva meg felmászatta a fára, majd egy keresztet rajzolt rá, és addig nem engedte le, amíg meg nem ígérte, hogy még 10 évig nem bántja. Fösvény Jack végül meghalt, de sem a mennyben, sem a pokolban nem látták szívesen, ráadásul a pokolban kapott egy izzó széndarabot, amivel a sötét éjszakában kellett kóborolnia. Ezt aztán belehelyezte egy kivájt tarlórépába, és úgy világított. Azért tesznek ma gyertyákat a kivájt sütőtökbe, hogy Fösvény Jacket és a kóbor gonosz lelkeket elriasszák a házakból.

A sütőtök azonban nem ettől értékes, hanem a benne lévő hatóanyagoktól. Kiemelkedő A-vitamin és kálium tartalma, de számos más értékes tápanyag található benne. Emellett magja is igen magas tápértékkel rendelkezik, és jellegében eltér a tökhús anyagaitól. A tökmagot az utóbbi időben egyre szívesebben alkalmazzák a kenyerek tápértékének és ízének javítására is. A tudományos vizsgálatok számos gyógyhatásról számoltak be.

Daganatellenes hatás

A sütőtök igen gazdag antioxidáns és más tumorgátló vegyületekben. Kimutatták, hogy emberi bőrdaganatos sejteken egyes sütőtökfélék magjának kivonata igen erős gátló hatást fejt ki. Ezt támasztja alá az a tapasztalat is, hogy minél nagyobb a vérben az A-vitamin és előanyagainak a szintje, annál kisebb bőrrák kialakulásának az esélye. Feltehetően nemcsak a bőrrák, hanem más daganattípusok ellen is hatásos lehet a sütőtök fogyasztása, hiszen az erős színű zöldségfélék és gyümölcsök általában tumor megelőző hatással is bírnak. Azonban a tüdőrák és a nyelőcsőrák egyes fajtáiban a sütőtök evése kifejezetten ronthat a beteg állapotán, mivel olyan enzimeket tartalmaz, ami ezen típusú rákok növekedésének kedvez, ezért tüdő- vagy nyelőcsődaganat esetén kérjük ki a kezelőorvos véleményét.

Prosztata megnagyobbodás elleni hatás

Lassan közismert, hogy a tökmagolaj eredményesen kezeli a jóindulatú prosztata megnagyobbodást, és képes csökkenteni a megnagyobbodott dül- mirigyet. Az eddigi vizsgálatok fényében kijelenthetjük, hogy a tökmagolaj rendszerint az enyhe és közepes mértékű prosztata megnagyobbodásban hatásos, míg súlyosabb esetben feltétlenül gyógyszeres vagy műtéti megoldást kell választani. Arról nincs információ, hogy a tökmag evése megelőzheti-e a panaszokat, de ez sem elképzelhetetlen. Ennek bizonyítására további kísérletek szükségesek.

Vércukorcsökkentő hatás

Köztudott, hogy a cukorbetegség kialakulásában és kezelésében is kulcsszerepe van a táplálkozásnak. A sütőtök nagyon nagy mennyiségben tartalmaz olyan hatóanyagokat, amelyek elősegítik a vércukorszint csökkenését. A tökben található béta-karotin, kriptoxantin, lutein és zeaxantin, melyek az A-vitamint is magába foglaló karotenoidok csoportjához tartoznak, képesek védeni a szervezetet a magas vércukorszint kialakulása ellen. Ezért akár a diabéteszesek, akár az egészségesek számára egy kis sütőtök fogyasztása jó hatással van az egészségre.

Vérnyomáscsökkentő hatás

A tökmag befolyásolhatja a vérnyomást is. Egyelőre csak állatkísérletekben bizonyították, hogy magas vérnyomásos patkányokban a tökmag olaja erősíti egyes vérnyomáscsökkentő gyógyszerek hatását. Ennek hátterében valószínűleg az olaj antioxidáns tulajdonsága áll. A szakemberek feltételezik, hogy a tökmagolaj a gyógyszeres kezeléssel együtt segíthet a hipertóniás betegek kezelésében és a magas vérnyomás súlyosbodásának megakadályozásában.

Koleszterinszint csökkentő hatás

A tökmagolaj képes csökkenteni a koleszterinszintet is. Koleszterin dús tápon tartott nyulak esetében kimutatták, hogy 3 hetes tökmagolaj és gyógyszeres kezelés együttesével jelentősen javult a főverőerük állapota, valamint a jó és rossz koleszterin aránya. Ebben az esetben is azt feltéte- lezik, hogy a tökmagolajban lévő antioxidánsok felelősek a gyógyszerhatás felerősítéséért.

Reuma ellenes hatás

A reumás gyulladásokat állatkísérletekben jól lehet modellezni. Az egyik ilyen reumatikus modellben patkányokon kimutatták, hogy a tökmagolaj igen kifejezetten gátolja a reumatikus folyamatokat. Hatásának nagysága hasonló volt az igen erős gyulladásgátló vegyületekéhez (pl. indometacin), ugyanakkor nem gyakorolt kedvezőtlen mellékhatást a májra és a gyomorra. Az eredmények biztatóak, és elképzelhető, hogy emberben is hasonló hatás tapasztalható.

Hasmnenés elleni hatás

A hasmenés különösen gyermekkorban veszélyes, amikor a nagy mennyiségű folyadékvesztés következtében dehidráció léphet fel. Ennek kivédésére sok folyadékot és könnyen felszívódó táplálékot kell adni, amely azonban segíti a normális székletformálást is. Egyre több speciális élelmiszert próbálnak erre a célra kidolgozni, melyek egyik alapanyaga általában a sütőtök. Ha odahaza van egy kis sütőtök, azt például rizs- zsel összeturmixolva kipróbálhatjuk a hasmenéses gyerekek kezelésére.

Népgyógyászati felhasználás

A sütőtököt a népgyógyászatban szívbetegség, légúti gyulladás, petefészek és hólyag gyulladás, májműködési zavarok, valamint allergia esetén javasolják. Ezeket a hatásokat azonban tudományos módszerekkel egyelőre még nem igazolták.



Dr. Gáspár Róbert