My Instagram

Szeder

A szeder azon gyümölcsök közé tartozik, mely leginkább vadon él. Termesztésével sohasem foglalkoztak komolyabban, igy aztán a szeder történetéről szóló élvezetes leirások nem igazán fellelhetőek. A szeder igazi vadon termő növény, bár manapság már nemesitett tövekhez is hozzá lehet jutni, azonban ezeknek az ásványi anyag tartalma elmarad a vadon termő társaiktól. Sok helyen azonban ma is az erdőkben, vagy az árok partján gyűjtik, ezzel megélhetést biztositva a termőhelyen élő embereknek. Megfigyelték, hogy aki sok szedret fogyaszt, annak kisebb az esélye arra, hogy valamilyen népbetegséget (magas vérnyomás, elhizás, cukorbetegség, stb.) kapjon. Sokan az egyik legjobb népgyógyászati gyümölcsként tartják számon. Igen magas a nyomelem tartalma, ezenkivül bőségesen találunk benne cukrokat is.

A szedret nem lehet tökéletesen megmosni, ezért fogyasztása csecsemőknek, terhes nőknek, különösen az első három hónapban nem ajánlott. Ügyelni kell arra is, hogy későbbi felhasználás céljából a gyümölcsöt lefagyaszthatjuk, akkor előtte alaposan mossuk meg, mert a fagyasztással csak a mikroorganizmusok növekedés áll meg, de a felengedés után újra elkezdenek szaporodni és fertőzni.

A gyümölcs azért közkedvelt, mert rendkivüli zamata, jellegzetesen savanykás-édes ize, valamint kékes-fekete szine szinte csalogat a megkóstolásra. Emellett számos élettani hatása is azt sugallja, hogy érdemes minél több szedret fogyasztanunk.

Antioxidáns hatás

A szeder az antioxidáns vegyületek gazdag tárháza (fenolos anyagok, flavonoid és antociánok), melyek képesek megkötni és közömbösiteni az oxidációs folyamatok során keletkező szabad gyököket. A szeder rendkivüli mértékben képes védeni a szervezetet ezen ártalmakkal szemben. Több gyümölccsel és zöldségfélével való összehasonlitás során igazolták, hogy a szeder a legerősebb antioxidánsok közé tartozik, maga mögé utasitva olyan közismert antioxidáns (narancs, citrom, grapefruit). Szeder fogyasztását követően az antocián molekulákat nagy mennyiségben lehet kimutatni az emberi vizeletből. Ez egyrészt alátámasztja azt tényt, hogy a gyümölcsben valóban nagyon sok antioxidáns vegyület található, másrészt azt sugallja hogy védelmet nyújthat a húgyutakban lejátszandó káros szabad gyöktermelő folyamatokban, mellyel valószinűleg daganatgátló hatást fejt ki. Ez azért is fontos, mert Magyarországon az utóbbi időben egyre fokozódik a húgyhólyag rákos betegek száma. E betegség megelőzésének lehet az egyik eszköze a szeder.

Kimutatták, hogy a szederből készült deszzertek két hégig tartó mindennapos fogyasztása (200 g szederdzsem/nap) is jelentősen a szervezet antioxidáns védelmét. Ez a megnövekedett védelem napi 10 adagnyi gyümölcs vagy zöldségféle elfogyasztásával egyenértékű. Különösen jelentős ez a hatás idősőbb korban, amikor lényegesen több szabad gyök keletkezik, illetve a szervezet saját védelmi rendszere is meggyengült (ezért feltételezik azt, hogy az öregedés egyik kiváltója a fokozott szabad gyök keletkezés). Valószinűleg az elfogyasztott szeder bőséges mennyisége hozzájárul az olaszok hosszabb élettartamához is.

A gyümölcs antioxidáns hatása révén speciálisan védi az érfalat is a károsodásokkal szemben. Az érfalra az egyik legerősebb szabad gyök vegyület a peroxinitrit, mely a sejtek oxidativ folyamata során keletkezhet. A peroxinitrit kárositja egyrészt az egyik legfontosabb sejtalkotó, a mitokondrium működését, másrészt töréseket okoz a sejt genetikai állományát hordozó DNS molekulákban. Ennek eredményeként az érfal sérül, és az ellazulási képessége jelentősen romlik. Végeredményben egy merev érfal jön létre, amely aztán alapul szolgálhat az érelzáródással járó betegségeknek (infarktus, trombózis, embólia). Amennyiben az ereket szderlével kezeljük, a peroxinitrit kárositó hatása gátlódik, és az erek megőrzik egészséges állapotukat. Ezért az ereink és keringésünk általános egészsége érdekében rendkivüli módon ajánlott a szeder, illetve a szederből készült levek, termékek rendszeres fogyasztása.

Népgyógyászati felhasználás

A szedret széleskörűen alkalmazzák. Többek között magas vérnyomás kezelésére használják, ami magas kálium tartalmávak függhet össze. Leve a vérszegénység népi gyógyszere. Gyermekkorban étvágytalanság esetén adják. A népgyógyászat úgy tartja, hogy fokozza a vérsejtek képződését, illetve szabályozza a menstruációt ha az erősen jelentkezik. Egy vélemények szerint a változó korban lévő nőknek is enyhiti a panaszait. Úgy tartják, hogy a szeder erősiti a csontokat és a fogakat, ami magas kálcium és foszfortartalmával függhet össze. A fenti hatásokat tudományos módszerekkel mindezidáig nem igazolták.


Dr. Gáspár Róbert